Erdélyben jártunk

Konferenciát tartott az üzleti viselkedés-kultúráról és a protokollról Marosvásárhelyen és Kolozsváron szeptember 26-27-én a Magyar Protokollosok Országos Egyesülete

- Jelentős mérföldkövéhez érkezett a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének (MPrOE) nemzetközi tevékenysége -

 A több mint húsz éve alakult egyesület életében először adódott lehetőség a szakma ismereteinek szervezett és széles körű átadására határainkon túli érdeklődő civil szervezetek és egyetemi hallgatók részére. Az új kihívást egy sikeres pályázat alapozta meg, melynek révén pályázati forrásból valósult meg az eddig egyedül álló kezdeményezés.
 

A program előkészítésben a helyi fél képviseletében Kali István, a Regeneráció Alapítvány elnöke tett jelenős erőfeszítéseket. A Sapiencia Egyetem marosvásárhelyi karának dékánja, Kelemen András, főtitkára Kovács Gyöngyvér és PR-közkapcsolati referense, Palkó Réka egyeztette a szeptember 26-i konferencia programját, melynek során  négy szakmai előadást tartottak az MPrOE felkért tagjai a nagy létszámú önkéntes érdeklődő hallgató részére.

E rendezvénnyel párhuzamosan, civil szervezeti- és vállalkozási vezetőknek volt hasonló tematikájú konferencia, melyről Vass Leventével, a Stúdium Alapítvány alelnökével történt megegyezés. E rendezvényen rengeteg érdeklődő vett részt, akiknek mozgósításáért szervező munkát vállaltak.
Másnap, azaz 27-én gyakorlatilag megismétlésre került a marosvásárhelyi karon konferencia nap, melyről a kolozsvári kar kancellárjával, Murádin János Kristóffal és Szenkovics Dezső kari főtitkárral történt egyeztetés.
A kolozsvári kar hosszabb távú együttműködés kíván megalapozni az MPrOE-vel, mivel náluk pl. nemzetközi kapcsolatok, illetve fordító-tolmács szakok van nagy igény a hiteles, korszerű protokoll előadásokra. Az mostani konferenciákra történő kiutazást az MPrOE tudta fedezni anyagilag a pályázati forrásból. Az őszi látogatáson az előadókon kívül részt vett az egyesület számos tagja szakmai tapasztalatcsere céljából.