dr. Vámos Lászlóné

 

DR. VÁMOS LÁSZLÓNÉ

igazságügyi főtanácsos, protokoll szakértő, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének alapítója és örökös tiszteletbeli elnöke

Tanulmányok:

  • Felsőfokú Tanítóképző Főiskola
  • francia középfokú nyelvvizsga
  • ösztöndíjas tanulmányút Franciaországban.

Az Igazságügyi Minisztériumban miniszteri titkárnő, sajtóreferens, majd a Protokoll Osztály vezetője voltam huszonkét évig. Feladatkörömet képezte a hazánkba látogató külföldi igazságügy-miniszteri delegációk, valamint nemzetközi konferenciák, kongresszusok programjának szervezése.

2007. július 1-én köszöntem el munkahelyemtől, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium miniszteri kabinetirodájától, a 11.-ik miniszteri főnökömtől

1999 – 2004-ig az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon tanítottam és szerveztem a protokoll hazai- és nemzetközi ismereteit. 

2007. szeptemberétől az ELTE Társadalomtudományi Kar Nemzetközi Szakán tanítottam IV. éveseknek a protokoll tantárgyat.

2008- 2009. a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen tartottam bevezető előadást a protokoll témaköréből.

1993-ban megalakítottam a Magyar Protokollosok Országos Egyesületét, melynek 2002.  óta az Egyesület örökös tiszteletbeli elnöke vagyok.

A protokoll ügyintézői szakmával összefüggésben vizsgaelnöki teendőket láttam el a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara megbízásából.

2008. április hónapban Brüsszelben az Európa Parlamentben tartottam előadást magyar hallgatók részére a protokoll hazai és nemzetközi vonatkozású kérdéseinek ismertetése céljából. 

1993-tól kezdve sokszor nyilatkoztam a rádió, a tv adásaiban, valamint számos interjút készítettek velem többek között a Diplomáciai Magazinban ”És kinyílnak a kapuk” címmel.

Az elmúlt évek folyamán számos előadást tartottam még üzletembereknek, a hivatalom megbízásából jogászoknak, megyei bírósági elnököknek.

Ebben az évben a több évtizedes szakmai tapasztalataimat ismertettem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudomány Egyetem hallgatóinak, Debrecenben a Jogi Egyetemen, két alkalommal az ELTE Bölcsészettudományi Karán, továbbá egyszer a Metropolitán Egyetemen.

Legjelentősebb kitüntetéseim:

  • Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje /1996/
  • ELTE Állam és Jogtudományi Kar Pro Facultate Emlékérem /2002/
  • Madridban, 2005-ben átvett Nemzetközi Protokoll Érdemrend
  • Protokoll Nagylánc és Életműdíj 2006.
  • Sydney-ből a Rádió Mozaik –ban elhangzott adás emlékére Emléklap és emlékplakett átadására került sor 2017-ben itt Budapesten.

2005. március 17. óta tiszteletbeli tanára vagyok Madridban működő Nemzetközi Protokoll Iskolának.

Publikációk:

A televízióban és a rádióban elhangzott beszédek egy része DVD-én találhatók, melyek felsorolását itt mellőzöm, mert sok van belőle. Bár ezek közül egy jelentőset megjelölnék, az MTV 2-es csatornájának felkérésére: „Válaszd a tudást. Példabeszéd.” címmel negyven percig beszéltem „A protokoll múltja, jelene és jövője”címmel, melyet kétszer megismételt a televízió.  

Ismeretterjesztő könyvet írtam „Nyolc miniszter volt a főnököm, protokoll a gyakorlatban” címmel. Társzerzője és szerkesztője voltam a „Protokoll” c. egyetemi jegyzetnek.

Számos előadás megtartásán kívül rendszeresen publikáltam, szakcikkeket írtam különböző hazai szaklapokban, újságokban.

2010 - 2015. években  gyakran beszéltem,  Ausztráliában, Sydney-ben működő egyik kereskedelmi rádió magyar nyelvű adásában, elsősorban az általános és közéleti viselkedéskultúra kérdéseiről, valamint a protokoll témaköréből néhány fontos szabályról.  

A Spanyolországban megjelenő Revista Internacional de Protocolo c. revüben két alkalommal írtam cikket. / NATO protokollról, valamint a Nyolc miniszter volt a főnököm, protokoll a gyakorlatban c. könyvem bemutatásakor./

A HVG –ORAC megbízásából CD-t írtam „Üzleti protokoll” címmel.

Számos újságcikk jelent meg szakmai tevékenységemről.

Folyóiratok, napilapok, egyéb kiadványokban cikkeim, tanulmányaim jelentek meg folyamatosan:

  • Világgazdaság
  • Rendezvényszervezői Kézikönyv 1999.
  • Magyar Rendezvényszervezők Szövetsége Hírlevele
  • Titkárságvezetők, Menedzserek Kézikönyve /RAABE-Klett Kiadó/
  • EVOÉ Magazin
  • Élet és Mozdulat c. lap stb.
  • Új-Zélandban a Magyar Szó c. lapban, cikksorozat jelent írásaimból több éven keresztül.
  • Őnagysága c. lap
  • Tanulmányt írtam az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatala megbízásából 2000.évben „Viselkedéskultúra az igazságügyi alkalmazottak részére” címmel. 
  • Tanulmányt írtam a Debreceni Jogi Egyetem felkérésére 2018-ban „A protokoll múltja, jelene és jövője címmel, mely ez évben megjelenő szakmai kiadványukban jelenik meg..

A Magyar Közigazgatási Lexikon 1996-ban megjelent számában olvasható az életrajzom családi vonatkozásai.

Internetes honlapom: www.protokoll-info.hu