Csak a külső változott, a tartalom nem...

Látogatás a a St. George Residence Hotelben

2016. október 26-án, szerdán 17.30 órára a St. George Residence All Suite Hotel de Luxe-ba volt hivatalos a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének tagsága, ahol – egyesületi nap keretében- a különleges hangulatú étterem, rendezvényhelyszín és ötcsillagos apartmanhotel megismerése mellett Glaser Gyula, a Magyar Kastélyszállók Szövetségének alapítója tartott szakmai előadást a hazai kastélyszállókról.

Már a miliő is sokat elárult a helyszínről, hiszen maga a Hotel a budai Királyi Várnegyedben található, és három- középkori alapokra épült - barokk sarokház épületegyüttesének az újjáépítése után kapta meg jelenlegi elegáns arculatát.

A 200 éves múltra visszatekintő szálloda 2007 áprilisában nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, amely a XVIII. században is már szállóként, fogadóként üzemelt, illetve kedvelt szórakozóhelyül szolgált.

A szerencse istennőjéről, Fortunáról elnevezett fogadó emeletén korábban 8, míg földszintjén 4 szoba került kialakításra, de a műemléki helyreállítás és átépítés során ez a szám 26 lakosztályra emelkedett. A négy kategóriába sorolt (bronz, ezüst, arany, gyémánt) lakosztályok érdekessége, hogy az egyes szobák még kategórián belül is eltérően berendezettek, ugyanakkor mindegyik más és más módon adja vissza a korábbi idők hangulatát.

A „ház részét képezi” a kitűnő étterem, a rendezvénytermek, valamint a középkori borozó, és a hangulatos belső kert is.

Az Egyesület tagjai szakmailag és rendezvényhelyszín vonatkozásában ezen a napon is kiváló ízelítőt kaphattak.